Ne elégedj meg pótszerekkel!

El kell érkeznie valahogyan a pillanatnak, amikor átlátunk a képeken, messze túllátunk a logoszon és a jelképeken, és eljutunk a dolog lényegéig… Kérlek, áss mélyebbre, akár a drágagyöngy-kereskedő! Keresd mindenütt, adj el mindent, hogy megtaláld Jézust a maga teljességében!

7/5/1993

De amelyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem, és találtassam Őbenne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján: hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához; ha valami módon eljuthatnék a halottak feltámadására.

Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus. Atyámfiai, én enmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna: de egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.

Valakik annakokáért tökéletesek vagyunk, ilyen értelemben legyünk (Filippi 3:7-15).

Tapasztalati tudás

Kérlek, ne fogadj el tényismereteket Jézusról maga Jézus Személye helyett!

Az ismeretünk Jézusról tapasztalati tudás, nem pusztán tények megtanulásán alapszik. Nyilván szükséges, hogy tisztában legyünk bizonyos tényekkel. Ezért is „tanítunk mindenkit, hogy megtartsák az Ő parancsolatait”. Megvan a tanítás helye a keresztyénségben. Rendet kell tenni a fejünkben ahhoz, hogy Jézus erejében élhessünk. Világosan kell gondolkodnunk. Jézus részben azért is jött, hogy tanítson bennünket. A tanítványok folyton „rabbinak” (tanítónak), vagy „rabbóninak” (tanítómesternek) nevezték. Azt mondta, hogy menjünk el minden néphez, és tanítsuk őket. Fontos ismerni azt, amit Jézus mondott. Ő egy nagyon zavaros – bár elkötelezett – vallásos világba érkezett. A farizeusok komolyan vették, hogy a törvény betűje szerint kövessék Istent. Csak ennyi és ennyi lépést szabad megtenni szombatnapon. Számold meg a petrezselyemleveleket, és a tizedét add Istennek! Nagyon komolyak voltak, nem olyan lusták, mint a mai vallásos világ nagy része. De össze voltak zavarodva. Ezért Jézus tanította őket az Atyáról, és megmutatta nekik az Atya útjait.

Mégis, amikor Isten Fiának ismeretéről beszélünk, az nem olyan, hogy egyszerűen elolvashatsz egy könyvet Róla. Szükség van a tapasztalati tudásra is. Olyan ez, mint ha csak elolvasunk egy tankönyvet, vagy pedig meg is csináljuk, amiről a tankönyv beszél. Amikor műszaki iskolába jártam, papíron bármit el tudtunk készíteni. Belsőégésű motorokat terveztünk, és termodinamikai rendszereket hoztunk létre. De ha kezembe nyomtál volna egy csavarkulcsot, hogy húzzam meg a karburátort, nem lettem volna képes rá! Van tapasztalati tudás, és van könyvből származó ismeret. Jézus arra szeretne megtanítani minket, hogy tapasztalati úton ismerjük meg Őt. Azt akarja, hogy átéljük az Ő életét, és ne csak a tanításait mondjuk vissza. Azt szeretné, hogy úgy lássuk a dolgokat, ahogy Ő látta azokat.

Igaz történet:

Két testvér beszélgetett hajnali három óra körül. Az egyik arról kérdezgette a másikat, hogy milyennek kell lennie az „egyháznak”. „Mi a helyzet ezzel? Hogyan csináljátok ezt? Szerinted mit értettek az apostolok az alatt, amikor ezt és ezt mondták? Na és mi van Anániás és Safira esetével – ott mi történt valójában? Hogyan alkalmaznád ezt ma?”

Ez így ment már sok-sok órája, napról napra, hosszú idő óta. Most, hajnali háromkor még mindig erről folyt a beszéd. A másik testvér hirtelen sírva fakadt, bele sem gondolva, hogy miért sír. Az első testvér nagy levegőt vett, hátrébb lépett, és így szólt: „Mi a baj? Azt hittem, hogy jót beszélgetünk!”

A másik testvér így felelt: „Ha egy tudós feltalálja a lézert vagy a száloptikát, vagy a kémiai kötést kutatja egy új műanyagban, az tudomány. Ha viszont életet próbál létrehozni egy kémcsőben, az erkölcstelenség.”

Érted? Átléphetsz egy vonalat, ha megpróbálsz valamit ízekre szedni, és addig vagdosod, szeleteled, míg azt hiszed, hogy megtaláltad, amit kerestél. Ha így nézel a dolgokra, az értelem szemeivel, nem pedig Szellem által, az nem csupán helytelen – hanem erkölcstelen. Bűn Jézushoz úgy közelíteni, mint egy tankönyvhöz. Bűn a gyülekezethez úgy közelíteni, mint egy tankönyvben szereplő problémához. Bűn úgy közelíteni a bűntelen élethez, mint tanulmányi kérdéshez, egy sor képlethez, hogyha ezt és ezt pont jól tesszük, ha ízekre szedjük a dolgokat molekuláris szinten, akkor megtaláljuk. Ez nem csak téves gondolkodás, hanem valójában erkölcstelen. És a végén nem arra jutsz el, amit Isten akar.

Az élet dinamikus. Az élet egy kaland. Jézusban élni Isten Szelleme által nem tankönyvbeli kérdés. Bár a Szentírás tartalmaz tanításokat alapvető elvekről és kérdésekről, ez mind útmutató fény – nem maga az út. Jézus a mi Utunk.

Ezért amikor az „Isten Fiának ismerete” kifejezéssel találkozol, ne tankönyvi ismeretre gondolj! Ez Jézus megtapasztalásáról szól.

Ha ismered Jézus Krisztust, mint Személyt, ismered az igazságot. Ha nem ismered Jézus Krisztust személyesen, nem ismered az igazságot. Lehet, hogy tudsz dolgokat az igazságról, de nem ismered az Igazságot.

Amikor Európában jártunk, szinte minden ország minden kis falujában folyton találkoztunk egy táblával, amin az állt: „Zimmer”, és alatta egy nyíl mutatott valamelyik utca felé. A Zimmer németül szobát jelent, és nemzetközi szó lett belőle, ami azt jelenti: „Itt találhat szállást és reggelit, ha szüksége van rá.” Így aztán, amikor kis falvakon mentünk keresztül, ahol nem találtunk panziót, ha láttunk egy ilyen Zimmer—táblát, tudtuk, lesz hol aludni.

A táblára festett Zimmer szó jelképez valamit. De a jel még nem maga a dolog. Ha követed a nyilat abba az irányába, amit a jel jelképez, akkor találhatsz egy valós szobát. Ott aludhatsz. Kicsomagolhatsz, és olvasgathatsz. Lesz négy fala. Egy éjszakára otthonod lehet. Maga a tábla azonban igazából nem értékes, csak annyiban, hogy segített megtalálni a szobát. Lehet, hogy ha az a bizonyos tábla nem mutatja az utat, nem bukkansz rá arra a helyre.

Az igazságról szóló szavak még nem jelentik magát az igazságot. Csak útjelző táblák. Mutatják a helyes irányt. Lehet, hogy nem találnánk meg azt a „szobát” – nem találnánk meg Jézust – ha nem lennének szavak a Bibliánkban, vagy nem lennének olyanok, akik már ismerik Őt. Pál azt kérdezi: „Mimódon hihetnének abban, akiről nem hallottak, és mimódon hallanának, ha senki nem küldetne hozzájuk?” És akit elküldenek, az hirdesse a Jó Hírt! „Milyen szépek a hegyeken a jó hírt mondók lábai!” Az emberek Isten Igéjének köszönhetően hallanak és hisznek. „A hit hallásból van, a hallás pedig Isten hangja által”, Isten követei révén.

Ez mind csodás, de egyszer rá kell ébrednünk, hogy ha halljuk ezeket a tanításokat, mégsem megyünk el soha – ha látjuk a Zimmer táblát, aztán megtanuljuk a szót, és megpróbálunk a tábla tövénél letelepedni – semmi értékeset nem nyertünk. Abba az irányba kell mennünk, amerre a tábla mutat. A Jézusról szóló szavaknak sincs értékük önmagukban. Még azok az igazságok, amelyeket Jézus tanított (ha most egy percig szabad ezeket igazságoknak neveznünk), sem képviselnek semmilyen értéket a számunkra, amíg ténylegesen fel nem fedezzük magunknak ezeket az igazságokat. Ezek az „igazságok” mind ott vannak Jézusban. Ha tiéd Jézus, tiéd az igazság. Ha nem a tiéd Jézus, nem a tiéd az igazság, akármennyi tanítást szívtál is magadba.

Mennyi embert hallottunk már az évek során, akik tonnányi tényt ismernek, amelyeket külsőleg lehet „igazságoknak” nevezni. Mégis, ha személyesen találkozunk velük, belelátunk az életükbe, vagy akár csak a szószékről halljuk őket tanítani, valahogy nincs olyan hatással ránk, mint amit az a két ember megtapasztalt az Emmaus felé vezető úton: „Vajon nem gerjedezett bennünk a mi szívünk?” Nem bizonyult aranybányának. Nem történt változás a belső emberben. Nem támadt olyan frekvenciájú rezgés, amely megpendítette volna szellemünket, mint egy hangvillát. Ha valóban élet van jelen, az igék Szellem és élet, ahogy Jézus mondta a saját szavairól.

A tanítványok így kiáltottak: „Kihez mehetnénk? Nálad van az örök életnek beszéde, az életé, amely mindig volt és mindig lesz. Ilyenek a szavaid.” A Biblia ott volt a farizeusok és szadduceusok kezében is. Rengeteg elképzelésük volt arról, amit „igazságnak” nevezhetnénk. Mégis maga Jézus mondta: „Ti ismeritek a Bibliátokat. Idézgetitek jobbra-balra. Tanítjátok az utcasarkokon, sőt még szárazon és vízen át elmentek más helyekre is, hogy tanítsátok. Mégsem jöttök hozzám, hogy életetek legyen. Buzgón tanulmányozzátok a Szentírást, azt gondolva, hogy ebből lesz életetek. Tanulmányozzátok az elgondolásokat és ötleteket, hogy valamiképpen megragadhassátok az igazságokat, és megteszitek azt, ami igaz, és amit megkövetel tőletek a parancsolat, mégsincs élet bennetek!” (Lásd János 5.)

Néhányan közülünk megtapasztaltuk a különbséget a puszta vallás és az élet között néhány pontban, ha nem is ugyanakkor. Ha észreveszed, hogy vallásban jársz, az még nem a világ vége. Ne add fel! Csak biztatni szeretnélek: Most, hogy már látod a táblákat, menj! Láttad a Zimmer táblát. Most menj, és hajtsd a fejedet Jézus ölébe! Te, személy szerint, menj és ragadd meg Jézust, mert Ő az Igazság. Mi Őt keressük. Nem gondolkodni akarunk Róla, vagy csupán megtenni, amiket mondott. Mi az igazi Jézust keressük. Ha pedig valami nem Jézus, abban nincs sok érték – és még kevesebb békesség – van. Ez kiábrándító.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ha a miénk Jézus, akkor nem szembesülünk kihívásokkal. De hirtelen Ő lett az Erős Váram, a Menedékem. Ezek a képek már tartalommal vannak megtöltve. „Csodálatos, Tanácsos, Erős Isten, Örökkévalóság Atyja”. Ezek a kifejezések érthetőek a belső emberünk számára. A szellemi fülünkkel halljuk őket. A szellemi szemünkkel látjuk ezeket. El kell érkeznie valahogyan a pillanatnak, amikor átlátunk ezeken a képeken, messze túllátunk a logoszon és a jelképeken, és eljutunk a dolog lényegéig. Nem térít el semmi. Nem fogunk letelepedni az út szélén a Zimmer tábla alatt azt állítva, hogy megérkeztünk. Hiszen az csak egy tábla!

Kérlek, áss mélyebbre, akár a drágagyöngy-kereskedő! Nézz szét mindenütt, adj el mindent, hogy megtaláld Jézust a maga teljességében! Legyen Ő a kijelentésed! Legyen Ő a bölcsességed! Legyen Ő minden a számodra, amit az Atya elkészített! Legyen Ő a Vagyok: „Bármire is van szükséged, én vagyok az. Bármi igaz és helyes, én vagyok az. Bárhova kell is menned, Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet.”

Jézus vagy erő?

Fel kell tehát ismernünk, hogy a Jézusról szóló tanítások nem pótolhatják Jézust magát. Azt is meg kell látnunk, hogy ha pusztán azokat keressük, amiket Jézus cselekszik, az sem ugyanaz, mintha Őt keresnénk.

A kereszténységnek van egy egész ága, amely Istenre erőként tekint – erő arra, hogy valamit megtegyünk, valamilyenné váljunk, vagy valamiféle csodás tevékenységben vegyünk részt. De ez még így is én-központú dolog. Ha ilyen alapon keressük Krisztust, olyanok vagyunk, mint Simon mágus, aki meg akarta vásárolni az ajándékokat. Megpróbálhatod megvenni ezeket gyülekezetbe járással, a hitelveiddel, vagy Simonhoz hasonlóan, pénzzel. De Krisztust nem lehet ezekkel megvásárolni, márpedig Krisztus maga „minden szellemi dolgok összessége”. Rajta kívül nincs semmilyen ajándék. Ez nem külső dolog, mint ahogy Simon gondolta, és mint ahogy sokan gondolják ma is.

És így sokan kiábrándulnak.

Nem bírálgatni akarok. Csak figyelmeztetlek arra, hogy ez zsákutca. Azok, akik erőt keresnek egy Személy helyett, egy idő után rájönnek erre. Akkor pedig összezavarodnak és elcsüggednek, mert felismerik: „Ez nem is működött úgy, ahogy kellett volna! Biztos voltam benne, hogy működni fog, és még most sem akarok mást hinni, de az biztos, hogy zsákutcának tűnik.” Így aztán összetörik a szívük, mert nem Jézust keresték – hanem más dolgokat. Ne felejtsük el, milyen keményen megfeddte Jézus azokat, akik látták, ahogy megsokasítja a kenyeret és a halat, és azért követték Őt! Elküldte őket, mert a jeleket keresték. A testi és intellektuális megelégedés kenyeréből akartak táplálkozni az Igazi Mennyei Kenyér helyett.

Vagy ahogy Jézus egy másik helyen mondta: „E gonosz és parázna nemzetség jelt kíván”. Miért igaz ez az állítás? Mert Jézus nem tesz csodás dolgokat? Dehogynem tesz! Ha azonban ezeket a dolgokat keresed Őhelyette, egyfajta bálványimádást követsz el. Ezzel más istent helyezel Jézus elé. Ez én-központú: „Mit nyerhetek én ebből?” Azt mondod: „Nyűgözz le! Ejts ámulatba!” Ami pedig én-központú, az nem lehet Krisztus.

Keresztelő János, akit Jézus legnagyobbnak nevezett „az asszonytól születettek között”, amennyire tudjuk, soha nem tett semmilyen csodálatos dolgot. Vajon ránk is olyan mély benyomást tett volna, mint Jézusra? Igen – ha tényleg szeretnénk Istent és hallgatnánk a hangjára. Akkor nem zavarna bennünket a csodák hiánya. Jézus azt mondta, hogy az emberek elutasították Istennek az életükre vonatkozó akaratát, mivel elutasították Keresztelő Jánost, a tanítását és a keresztelését. Gondolj csak bele: elvetették Istennek az életükre vonatkozó célját! Más próféták – Mózes, Illés, Elizeus – mérhetetlen sok csodát tettek. Isten előtt mégsem ezért voltak hiteles tanúbizonyságok. Nincs ez másként ma sem. Hallgatnunk kell Isten hangjára, és el kell fogadnunk, amit Isten ad, bármilyen csomagolásban is érkezzen.

Isten egyik ígérete arra vonatkozik, hogy még nagyobb dolgokat is fogunk tenni azoknál, amiket Jézus tett. Ne szorítsuk ezt a háttérbe! De nem is úgy érhetjük el, ha a jelek és csodák után szaladunk. Ezt Jézus nem viseli el. Nem viselte el akkor, és nem viseli el ma sem. Ez zsákutca, és sok ember szíve összetört már úgy, hogy azt hitte: Krisztust követi. A végén nagyot csalódott, és azt gondolta: „Talán nem is igazi Jézus. Talán nem is létezik.” Vagy továbbment, és próbálta magát győzködni – hiába. Hiszékennyé és naivvá tették magukat valamelyik bűvös show-műsor hatására, mert annyira szerették volna, hogy igaz legyen. Tény, hogy az egész dolog nagyon zavaros! „A prófétálás szelleme Jézus bizonyságtétele” – mondja a Szentírás. „Prófétálást akarunk!” Na, és mi a prófétálás? Jézus bizonyságtétele. Minden szellemi dolog Krisztus Jézusban van. Minden „jó és értékes ajándék” Benne van. Nem szabad a csodákat helyezni a középpontba. Inkább Jézust kell keresnünk, és aztán megláthatjuk a csodás dolgokat, amiket Ő tesz.

Istent nyerni meg a dolgok helyett

Jézus is sokkal több, mint az ajándékai. Sokszor dolgokat kérünk, megszerezhető tárgyakat. Lehet, hogy például gyógyulást kérünk, amikor valójában Isten Maga akar a gyógyulásunk lenni. Ő hordoz bennünket, de időnként nem adja meg nekünk a gyógyulást – ha úgy gondolja, hogy elég bölcsek, értelemben, szívben és szellemben eléggé felkészültek vagyunk arra, hogy megtagadhassa a választ az imánkra. Időnként visszatart egy választ azért, hogy Őt magát találjuk meg az imameghallgatás helyett. Isten minden másnál jobban vágyik arra, hogy Önmagát adja nekünk. Ha továbbra is dolgokkal halmoz el, csak meghosszabbítja vele gyerekkorunkat. Csak az éretlenségünket, önzésünket és az áldások bálványimádatát hosszabbítja meg az életünkben. Ezért mindenképpen vannak olyan alkalmak, amikor eleget vár el tőlünk ahhoz, hogy ne válaszolja meg az imáinkat, mert azt szeretné, hogy változtassunk a gondolkodásunkon – és megtaláljuk, megragadjuk Őt, Benne nyugodjunk, mert Ő a mindenünk.

Kérlek, jusson ez eszedbe, amikor legközelebb úgy gondolod, hogy nem kapsz választ az imádra! Lehet, hogy nagyon szívesen válaszolna rá, de azzal csak gyermetegségünket állandósítaná. Sokkal jobban szeretné, ha beteljesednénk Krisztusban, hogy meglegyen bennünk az erő, a mélység és a gazdagság a győzelemhez. Akkor adhatjuk tovább Isten életét. Ha csak dolgokat kapsz, nem leszel képes senki másnak továbbadni Krisztus életét. Nem fognak „élő víznek folyamai ömleni” a bensődből, ha mindig csak egy pohár vizet kapsz, amikor szomjas vagy.

A pohár vizekből nem lesznek ömlő folyók. Ha nem áraszt el teljesen Krisztus, sosem fognak folyók ömleni a bensődből, ahogy pedig Jézus megígérte. Neked ígérte! Azt mondta: „Aki hisz, élő víznek folyamai…” (János 7). Mindenkinek, aki hisz! Akinek van hite, annak valóban lehetősége van arra, hogy ne csak egy pohár vizet kapjon egyszerre. A pohár vizekből sosem gyűlik össze annyi, hogy másokkal is megoszthasd. Ez így nem működik. Ha üresnek találod magad a munkahelyen, a szomszédaid között, vagy akár a saját hálószobádban, amikor este imádkozni próbálsz, lehet, azért van, mert dolgokat kerestél ahelyett, hogy Krisztusban találtad volna meg identitásod teljességét, mindannak teljességét, amit az Atya valaha adhat.

Jézus nem azért jött, hogy szavakat adjon neked; azért jött, hogy neked adja az Igét. Nem azért jött, hogy egy életutat adjon; azért jött, hogy magával vonjon az Útra. Nem azért jött, hogy megoldja a bűn-problémádat; azért jött, hogy Megszentelődéssé legyen a számodra.

„Krisztus Jézusban lakozik az Istenség teljessége testileg”, és te vagy a „Krisztus teljessége”. Isten betölti Krisztust, Krisztus pedig téged. Ez a szándéka, nem csak veled egyénileg, hanem velünk együttesen: az Istenség teljessége lakozzon és éljen bennünk és általunk. Saját identitásunkat úgy tesszük le az oltárra, hogy már nem várunk el és nem követelőzünk. Már nem egyik pohár víztől a másikig élünk, hogy beteljesedjenek a szükségeink. Nem kaphatunk elég ajándékot – elég pohár vizet – Istentől ahhoz, hogy kihúzhassuk a dugót, és vég nélkül folyjon a víz. Ha a puszta dolgokat keresünk, a víz folyónak tűnve fog ömleni vagy fél percig – aztán pedig csontszárazak leszünk. Utána megint kérnünk kell 4000 pohár vizet, hogy megteljen a tartályunk, hogy újra fél percig ömleni tudjon belőle a víz.

Ha valóban arra vágyunk, hogy megállás nélkül, napi 24 órán keresztül áradjon bensőnkből a folyó, az csak úgy lehetséges, ha hit által Isten Fiában élünk, aki szeret bennünket, és Önmagát adta értünk, most pedig hatalmas módon, hit által a szívünkben lakik. Csak így lehet bennünk folyó – ha az Jézus folyama, az Ő Szelleme! Jézus az egyetlen folyó. Minden más csak kis tócsa, amit nem lehet fenntartani, mert a nap melegétől úgyis kiszárad.

Saját igazságunk, mint a beszennyezett ruha

Bármit is teszel, ne próbáld saját jó tetteiddel pótolni Jézust! Ne feledd: a saját igazságunk olyan, mint a beszennyezett ruha.

Csendes, szelíd ember vagy? Segítőkész, kedves ember vagy? Nagyon erkölcsös? Nagyon okos, vagy félelem nélkül hirdeted az evangéliumot? A Szentírás azt mondja, hogy ez mind csupán megfertőztetett ruha, ha valamiképpen nincs ott Krisztus teljessége. Ha nem Jézus az, nem ragad magával.

Nem arról van szó, hogy ezeket nem kell tenni; nem azt mondom, hogy ne legyél nagylelkű vagy kedves. Ha tesszük ezeket a dolgokat, és mégis csalódottnak és üresnek érezzük magunkat, annak arra kell ösztönöznie bennünket, hogy Krisztushoz forduljunk. Jézushoz kell vezetniük bennünket a jó dolgoknak is, amiket teszünk, és annak, hogy nem lelünk bennük megelégedést. Ugyanolyan bizonyosan, ahogy a vámszedőt vagy parázna nőt bűne elkövetése Krisztushoz vonta; ha valóban meglátnánk mulasztásunk bűneit – Krisztus teljességének hiányát – az is Hozzá vezetne bennünket. A kettő ugyanaz – ami nem Krisztus, az nem élet. Ami nem Maga Jézus, az nem boldogíthat. Akármilyen jó emberré válunk is, vagy akármilyen mélyre süllyedünk a gonoszságba, ugyanabban a hajóban evezünk, ha nem Krisztusban vagyunk.

Ha nem Benne találjuk meg az identitásunkat, nem Vele töltekezünk be, és nem Jézus élő vizéből iszunk, amely a trónjától folyik – ha nem Ő az Élet Kenyere a számunkra – akkor káros ételekkel tömjük magunkat. Betegek leszünk, felpuffadunk és elhízunk. Ami nem a mennyből származó Igazi Kenyér, nem fog táplálni.

Szellemi látás

Jézus megismeréséhez szellemi látás kell. „Senki sem mondhatja Jézust Úrnak, csak a Szellem által”. Kimondhatod a szavakat. Jézus azt mondta, hogy sokan fogják mondogatni: „Uram, Uram”, az utolsó napon, Ő mégis így fog válaszolni: „Sosem ismertelek titeket”. Ha azonban a Szellem által mondjuk, hogy „Jézus Úr”, az a belső emberből fakad.

A Szellem által tudjuk mondani: „Jézus! Úr! Mester!” Arcra borulunk Előtte, és azt mondjuk: „Én Uram és én Istenem!” Gerjedezhet bennünk a szívünk, amikor „magasan felemelve” látjuk Őt. Akkor így szólhat a szívünk: „Minden elhalványodik, amikor téged látlak, amikor téged imádlak. Minden háttérbe szorul.”

A szellemi látás nem valami „serkentő imádat-élmény” – ha hangosabban éneklek, vagy jobb a hangszerelés, akkor elfelejtek minden mást, és belemerülök az imádat és dicsőítés szellemébe. Ez nem valódi. Ez Pavlov-féle imádat! Jézust látni egészen más, mint egy magával ragadó „élmény”. A csendes pillanatok ugyanúgy könnyekre fakaszthatnak, mint a lelkesítő pillanatok. Az úgynevezett „unalmas” pillanatok ugyanúgy heves szívdobogást okozhatnak, mint a tüzes pillanatok. Mert Jézust kerestük és amikor meglátjuk Őt, akármilyen formában is, megnyertük Őt!

Emlékszel rá, mennyiféle formában jelent meg Jézus feltámadása után? Az Emmausba tartó két ember Vele ment. Jézus beszélgetett velük Mózesről és a prófétákról, és arról, hogyan tesznek az Írások bizonyságot Róla. Mérföldekkel később leültek enni, és amikor megtörte a kenyeret, akkor ismerték fel. Egész idő alatt beszélgettek Vele, de amíg meg nem törte a kenyeret, nem látták meg, hogy tényleg Jézus az. Olyan formában jelent meg előttük, ami teljesen valódi volt, mégis felismerhetetlen volt a puszta szem számára.

Később, amikor Jézus halat sütött a tengerparton, János azt mondja, hogy „senki nem merte megkérdezni, ki Ő”, mert „tudták, hogy az Úr volt az”. Mit jelent ez? Ott ültek, és együtt ettek Vele, miközben azon tűnődtek, hogy Ő-e az Úr, de nem merték megkérdezni, mert tudták, hogy Ő az. Feltámadása után még a tanítványok sem testileg ismerték fel Őt a szemükkel. Három és fél évet töltöttek a társaságában, mégsem támaszkodhattak a testi látásukra. Akármilyen formát öltött is, volt valami olyan tulajdonság Jézusban, ami feltűnt nekik, ami megdobogtatta szívüket, amitől az „gerjedezni” kezdett – és tudták, hogy az Úr az.

Pál azt mondhatta a kőszikláról, ami vizet nyújtott a pusztában: „Az a Kőszikla Krisztus volt”. Ilyennek kell lennünk nekünk is: a szellemünkkel látnunk, hallanunk és megérintenünk, és megragadnunk az örök életet, még akkor is, ha külső jellemzői alapján nem mindig nyilvánvaló.

Egyszerű szentek

Az összes többi út – márpedig sok ezer van belőlük – mind zsákutca. Nem vezet sehova. Kanyarognak, megvágják a lábadat, és végül ott maradsz az üres út végén, hogy visszafordulj vérző lábaiddal, és új úton próbálkozz. Amíg ebben a dimenzióban próbálsz tenni dolgokat – tenni, megismerni és megítélni dolgokat, lavírozni a meggyőződések között, dolgokat dolgokhoz és embereket emberekhez hasonlítgatva – amíg ilyen módon próbálkozol, veszíteni fogsz.

Lehet, hogy mindenkit képes vagy lehengerelni és meggyőzni magadat, hogy mások hibája az egész, de ha ők Jézus útján járnak, van valamijük, ami neked sosem lesz. Jézus meggyógyított egy vakon született embert. A farizeusok megpróbáltak vitatkozni vele, de ő azt mondta: „Akármit gondoltok is; én csak annyit tudok, hogy vakon születtem, és most látok. Ti fejtsétek meg.”

Isten ilyen egyszerű szenteket és tanítványokat keres. Nem kell mindenféle elméletekkel rendelkezniük, csak Jézus legyen az övék. Lehet, hogy „műveletlen, tudatlan” emberek, de övék a valódi Jézus! Nem kell igazolniuk magukat. Nem azért, mert kevélyek vagy fennhéjázóak, hanem azért, mert óriási békesség, alázat és harmónia – szeretet, türelem, kedvesség, jóság, szelídség és önuralom – van Krisztusban.

Ezek az egyszerű szentek nem hordják fenn az orrukat: „Én aláírtam a döntési cédulát, úgyhogy szállj le rólam! Rendben van a teológiám. Velem is minden rendben van. Megfelelőek a hitelveim. Egyedül csak a törvénykezés lenne képes megkötözni.” Aki ilyen világban él, abban nincs meg Jézus – az igazi Jézus. „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme”, márpedig Jézus a bölcsesség. „Ő Isten bölcsessége és kijelentése”. Ezért ha nincs benned istenfélelem és szenvedélyes vágy arra, hogy az Atya akaratát tedd, és Neki engedelmeskedj, akkor nem szereted Őt. Csak becsapod magad. Ha tied Jézus, égő szíved van és az „Atya háza iránti féltő szeretet” tüze emészt.

János azt írta (1János 3), hogy mindenki, akiben ott van Isten Szelleme – a legutolsó személy is, akiben tényleg ott él Jézus Szelleme – „megtisztítja magát, mint ahogy ő is tiszta”. „Nem maradhat meg a bűnben”. Megjelenésével Jézus Krisztus megsemmisítette a bűnöket, amelyek régebben uraltak bennünket, és most már nem élhetünk tovább azokban. Nem vesszük azokat védelmünkbe. Nem rejtegetjük őket, nem teszünk úgy, mintha nem lennének, és nem igazoljuk őket. Maga Isten lelt otthonra bennünk. Az Ő magva él bennünk. Ezért már nem akarjuk azokat a dolgokat többé. Aki megpróbálja igazolni a középszerű életet, az nem ismeri Őt. „Nem látta Őt és nem ismeri Őt, és hazug” – mondja az ilyenről János.

Ez nem törvénykezés. János nem volt törvénykező. Ő volt a szeretet apostola, ugye, emlékszel? János mégis azt mondta: „aki azt mondja, hogy Benne él, annak úgy kell járnia, ahogy Jézus járt”, és aki továbbra is bűnben él – szándékos, folyamatos bűnben – az sosem látta és nem ismerte meg Őt, mert az ilyen élet összeegyeztethetetlen Jézus bennünk élő Szellemével. Ez nem vád. Nem fenyegetés, és nem is parancs. Ez egy egyszerű megfigyelés annak részéről, aki ismerte Krisztus Szellemét. És azt is mondta: „Egyáltalán nem ismered Őt, ha a Neki való engedelmesség semmit nem jelent neked”, ha nem szakad meg a szíved, amikor azt látod, hogy önző, ostoba, lusta vagy kapzsi voltál.

Nézz úgy ezekre a dolgokra, mint jelekre! „Vizsgáljátok meg magatokat, hogy hitben vagytok-e”! Nézd meg, hogy Krisztus Szelleme ott él-e benned, hogy Krisztus szeretete arra késztet-e, arra kényszerít-e, hogy Isten akaratát tedd! Ha nem, keresd Jézust! Ez tényleg ennyire egyszerű. Ez nem rossz hír. Jó hír: van az életnek egy olyan szintje, amit Isten megígért, hogy új teremtéssé válsz, a Jézus képére született és maga Isten képmására átformálódott emberek új törzsének és fajának tagjaként. Megnyílt az ajtó, hogy mindannyian részesülhessünk ebben. Dicsőséges ígéret ez Istentől.

„Többé senki nem mondja felebarátjának: ’Ismerd meg az Urat, ismerd meg az Urat’” – tedd meg ezt, tedd meg azt. Hanem Ő fogja a kőszívünket, és hússzívet ad helyette. Belénk helyezi a Szellemét, és arra késztet, hogy megtartsuk a parancsait és rendeléseit. Ez az ígéret sok száz évvel Krisztus előttről származik, hogy lesz egy új emberi faj az Elsőszülöttnek képére, amelynek tagjai Jézus Krisztus Szellemében élnek. Úgy látják a dolgokat, úgy hozzák a döntéseiket, úgy veszik észre az örömöt és a lehetőséget még a válsághelyzetekben is, „ahogy Jézus tette”. Szemük megnyílik a láthatatlan világra, mint amikor Elizeus imádkozott a szolgájáért: „Uram, nyisd meg az ő szemét, hogy meglássa: többen vannak azok, akik mellettünk vannak, mint azok, akik ellenünk.”

Nyisd meg a szemed! Nézd meg, mi van valójában körülötted! Nézz arra a reményre és ígéretre, ami Krisztus Jézusban van! Ne próbáld az egészet intellektuális szinten mérlegelni minimális mértékű tapasztalataid alapján! Nyisd meg a lelki szemeidet! Pál újra meg újra azért imádkozott, hogy Isten nyissa meg a szemünket, hogy meglássuk Krisztus kikutathatatlan gazdagságát saját életünkben és a körülöttünk levők életében. Mindent, ami Krisztus Jézusban van! Minden ott van, és elérhető mindenki számára, aki Hozzá jön, és kér, és tovább kér, keres, és tovább keres, zörget, és tovább zörget.

„Akik teljes szívből keresnek engem, azok megtalálnak.”

„Közeledjetek hozzám, és én közeledni fogok hozzátok.”

Jézus hív bennünket. Hív, hogy megtapasztaljuk a lehető legnagyobb kijelentést és kapcsolatot ebben a halandó életben. Fogd szaván! Nem sokan tettek így valaha, de te megteheted.

Ne fogadj el pótszereket Jézus helyett!